I. fejezet A jóslat A kis csapat éppen egy hosszú és sikeres ékkőszerzési akcióból tért vissza, Kaelde anyó falujába. Kagome szokás szerint hazalátogatott, hiszen még egy ideig úgysem indulnak tovább, mert Inuyasha súlyos sebeket szerzett. Kagome három nap múlva vissza is jött és meglepődve látta, hogy mindenki őt nézi a kút körül állva. Kicsit megijedt a baljós tekintetektől és odafutott barátaihoz. - Mi történt? – kérdezte a lány. A többiek nem feleltek, csak néma csöndben lehajtották fejüket. - Kaelde anyó! – lépett közelebb az idősasszonyhoz – Mi történt? – - Nagy baj lányom, nagy baj… - kezdete szomorúan. - Mi… mi történt? – hebegte a félelemtől. Kaelde anyó elővett egy tekercset és olvasni kezdte. „Egy démon, ki közel áll hozzátok, Egy démon ki ártatlan lányotok. Ki a jövőből érkeze erre a Földre, S ki elpusztít mindent szent nevére. Az egyetlen gonoszt szolgálja, S nincs ki őt, megváltsa. Életében sokat szenvedett, Szíve elutasításra lelt. Keserűségében, bánatában. Már nincs szüksége a világra. A hold vele leszálla S örök sötétséget hoz a világra.” - Mi… mit jelentsen ez? – - Kagome… - hallatszott egy elhaló hang a hanyou felől. - Gyermekem, ez a jóslat rólad szól. – fogta meg vállát Kaelde anyó. - Honnan veszitek, lehet, hogy más… - - Nem ismerünk mást, ki a jövőből jött és papnő. – - Én nem vagyok papnő, se szent. – - Kagome, ez nekünk is fáj… - küzdött könnyeivel az anyó. - Ugye ti nem hiszitek? – verete barátai mellkasát. - Kagome… Én tudom, hogy jó vagy. Nem bántanál soha senkit önszántadból. – fogta meg a síró lány kezét Inuyasha. - Mi tudjuk, hogy nem bántanál minket. – ölelte át barátnőjét Sango. - Még szép hogy nem. – csatlakozott a szerzetes. - Köszönöm nektek. – érzékenyült el Kagome. - Én nagyon szeretlek! – ugorta nyakába a kis rókaszellem. - Kagome, természetesen én is szeretlek. A faluban maradhatsz, de meg kell tennünk az óvintézkedéseket. Az embereket majd én lerendezem. – nyugtatta a lányt és végignézett a falusiakon. - Köszönöm Kaelde anyó. – - Gyere. – erőltetett, mosolyt arcára az öregasszony és bementek a kunyhójába. Mirokuék követték őket - Biztos, hogy a jóslat rólam szól? – - Semmi sem lehet biztos, de nem ismerünk más mikót aki a jövőből jött. – - Értem, de mégis miért… Miért válnék én démonná? – - A jóslatban azt írja, azért mert nem szeret az, akit te szeretsz. – - Kire gondol Kagome? – kérdezte Sango. - Kire?! Se… senkire. – pirult el. - Hagyjuk ezt most. – mentette meg az anyó. II. fejezet Átváltozás Esteledett, hűvös szél fújt. Már mindenki aludt, csak egy valaki motoszkált a kunyhóban és dermedten nézett egy ezüstös lényre. „Kikiyou lélekrablói… Akkor ő is itt lesz a közelben…” – gondolta magában és nekivágott az éjszakának. Csendben lépdelt, de valakit így is fölébresztett. Kagome volt az, aki követte a hanyout. - Inuyasha! – bomlott kedvese karjaiba Kikiyou – Tudtam, hogy eljössz. – - Kikiyou, miért hívtál? – - Látni akartalak. – hallatszott az egyszerű felelet. - Én is téged. – ért össze forró csókban ajkuk. „Inuyasha…” – könnyezett Kagome, aki mindezt végignézte – „Mindig ez van, Inuyasha mindig is Kikiyout szerette. Én csak második lehetek… Nem tudom mit vártam…” – Kagome szeme ekkor vörösen felizzott – „Bárcsak ne lenne többé Kikiyou! Bárcsak eltűnne! Akkor nem lenne több gond. Ő úgyis halott… Istenem, hogy gondolhatok ilyenekre” – tisztult ki megint szeme és sírva elfutott. Futott, ahogy csak a lába bírta. Könnyei csillogva szálltak szét az úton. Morajló hangok hallatszottak, még az erdő is sírt. A szél szomorúan járta végig a tájat és ezt híresztelte: Elkezdődött… Kagome addig szaladt, míg már maga sem tudta, hol jár. Felnézett a csillagos égre és szomorúan lehajtotta fejét. „Hát igaz… Akkor, ott éreztem, hogy valami bennem…” – maga sem tudta megfogalmazni, ezt át kell élni – „Nem mehetek vissza, Inuyashára ugyan nem haragszom. Nem hitegetett, mindig is tudtam, hogy nem engem szeret… de Sango, Sippou… Miroku, Kirara, az emberek… ha bármi bajuk esne, azt sohasem bocsátanám meg magamnak…” – gondolataiból egy hátborzongató hang rázta fel. - Egy ilyen széplány, ilyen késő este… - lépdelt felé egy pókdémon – ma még úgysem ettem semmit. Kagome ijedten fordult hátra, de aztán könnyes szemekkel karjait kitátva nézett szembe a megváltó halálla. - Végezz velem gyorsan! Nekem már nincs miért élnem… csak másokat bántanék. – A szellem egy kicsit meghátrált, de aztán megindult a lány felé. - Ahogy akarod! – Kagome csak állt ott tétlenül és várta. Az utolsó pillanatban azonban felugrott és kettéhasította a szörnyet. Szeme újra vérben úszott. Kecsesen landolt a puha füvön, majd elájult. - Sesshoumaru – sama! Nézd, az ott Kagome! – szaladt kétségbe esetten Rin a mozdulatlan lány felé – Kagome –sama, Kagome – sama! – keltegetet hasztalan. - Rin! Már megint merre kószáltál? – futott feléjük Jaken – Ó Sesshoumaru nagyúr! Én vigyáztam rá, csak elszökött. – mentegetőzött a kis szolga. - Rin! – szólt a nagyúr oda. - Sesshoumaru – sama ez Kagome! – - Nem érdekel, itt hagyjuk. – - De hiszen még él. Nem hagyhatjuk itt! – - Azt mondtam, itt hagyjuk. – - Kérlek. – Nézett szépen a kislány. Sesshoumaru nem felelt csak felvette a még mindig alélt lányt és elvitte a táborukhoz. III. fejezet Új társ - Rin… - ébredezett a lány. - Hát magadhoz térté… - ölelte át a kislány. - Én itt! – tért magához – Nem! El kell mennem! – ugrott fel, de nekiütközött valakinek. - Kicsit több hálát! – - Sesshoumaru… - nézett végig a tűzifát hozó szellemen. - Kit vártál? – gúnyolódott. - Én… - nyögte Kagome, majd térdre esett. - Gyenge halandó. – nézett megvetően és kardjára tette kezét. - Ha nem megyek el gyorsan, nem csak gyenge halandó leszek… - kezdte, de ekkor ismét átváltozott. De szeme most nem izzott vörösen. Csak a tekintete lett sokkal elszántabb. Zöld iskolai egyenruháját most egy fátyolos kék-fekete bikinire emlékeztető ruha váltotta fel. Nyakában egy hold bross ragyogott. Arcán kék méregcsík húzódott. Kezében egy holdas pálcát tartott, amivel kivédte a felé tartó támadást. Sesshoumaru nagyon meghökkent, végignézett a lányon és az őt kétségbe esetten ölelgető Rinen. Kagome kicsit meghátrált és ő is végigmérte magát. Kicsit meglepődött. Ha eddig átváltozott, nem maradt tudatánál. - Rin. – térdelt a mellette nyöszörgő kislányhoz. - Kagome – sama… Mi történt? – - Ez hosszú történet. – hajtotta le fejét, majd a még mindig ledermedten álló szellemre nézett. Az leült, és úgy nézte a lányokat. Eközben Jaken, aki még csak most érkezett meg a tűzifaszedésről ijedten ugrott hátra gazdája mögé. - E… ez ne… nem az a halandó lá… lány? – dadogta. - De az. És nem tudom, hogyan változott démonná. Még az illatod is. – szólt oda Kagoménak. Kagome nem felelt, de ő tudta. Az egész csak azért van, mert Inuyasha nem őt választotta. Mivel ezt nem nagyon akarta elmesélni inkább kitért a válaszadás elől. - Kagome – sama nem maradsz velünk. – törte meg a csendet Rin. - Rin… - - A nagyúr biztosan megengedi. – nézett itt szépen gazdájára, de mivel az nem felelt ezt igennek vette – Akkor maradsz? - - Hát nem is tudom… - - Vissza akar menni az öcsémhez. – közvetített a szellem. - Nem… oda nem mehetek vissza… Nem az a baj, csak félek, hogy bántanék valakit. – - Kagome – sama nem bántasz te senkit. – bújt oda hozzá Rin. - Köszönöm. – simogatta meg a kislány feje búbját. - Akkor maradsz? – - Igen… maradok. De lenne egy kérdésem. Mi az úti cél? – - Naraku… - IV. fejezet Kagome ereje Kagome ölében Rinnel aludt el. Hűvös volt az éjszaka, így mindenki közel a tűzhöz telepedett. Egyvalaki volt már csak ébren. „Hogy lehet, egyetlen kicsi pálcával blokkolta a Toukijint. Még ha démonná is változott, hogy növekedhetett meg ennyire az ereje. És ez a ruha… A nyakában lógó medál, hold alakú. Láttam már valahol ilyet, de nem tudom hol…” – gondolkodott Sesshoumaru és egész éjszaka nem tudott aludni. Reggel egy sikításra ébredtek. - Miért nem változtam vissza?! – kiáltott Kagome, és lenge öltözetét próbálta kiegészíteni. - Inkább lennél gyenge halandó? – kérdezte csöndesen Sesshoumaru, mivel észrevette a többiek nem ébredtek fel a lármázásra. - Gyenge halandó? – gondolkozott el – Inkább legyek gyenge halandó, mint emberölő démon. – - Pedig most az vagy. Egy démon. – - Tudom, de nem értem miért nem változtam vissza. – - Úgy érted már máskor is megtörtént. – - Igen már kétszer, de akkor nem voltam tudatomnál. – - Hát akkor, kifejlődtél. Tudod irányítani az erődet. - Irányítani? – szomorodott el – Nekem nem kell ez az erő. – - Ostoba. – - Lehet, de így hogy megyek haza. Szia anya, időközben démon lettem, de nincs semmi baj, hisz előre meg volt jósolva. – - Jósolva? Egy jóslat? – - Igen. Az egész olyan hirtelen jött. Az egyik nap még otthon, a másikon meg rémült emberek tekintete rajtam. – - Most már tudod milyen, de én élvezem. Félnek, rettegnek tőlem. – - Nem élvezed. Magányos voltál mindaddig, míg Rinnel nem találkoztál. – - Hogy merészeled. – támadt rá a Toukijinnel. Kagome a pálcával, ami hirtelen megjelent a kezében ösztönösen visszaverte a kardot, és gazdáját három méterrel arrébb repítette. - Bocsánat, én nem akartam. – futott a szellemhez. - Még nem végeztünk. – - Sesshoumaru nagyúr. – ébredt fel Rin. A szellem elrakta a kardot és durcásan elment. Kagome csak állt ott és nézett a kislányra. Jaken is felébredt és persze rögtön elkezdett panaszkodni, hogy neki a nagyúr soha nem mondja meg, hová megy. - Kagome – sama… - kezdet Rin. - Elég lesz csak a Kagome. – - Rendben. Szóval Kagome, eljössz velem virágot szedni? – - Persze örömmel. – mosolygott a lány és kézen fogva elmentek a közeli rétre. V. fejezet Támadás - Most meghalsz! – rontott neki Kagoménak egy öt méteres medvére emlékeztető szellem. Kagome csak felkapta a kajabáló Rint és futott vele, nagy meglepettségére gyorsan. De nem elég gyorsan a szörny beérte őket és karmaival belehasított a lányba. Kagome elesett. A medve már lecsapott volna, de ekkor a lány hirtelen elordította magát. - Holdháló! – és körülöttük egy ezüstösen fénylő védőpajzs jelent meg, ami a szellemet jó húsz méterre elrepítette Ekkor érkezett meg Sesshoumaru és, villámgyorsan végzett a medvével, aki még nem tért magához. - Mi volt ez? – lépett oda Sesshoumaru. - Ne… nem tudom, csak úgy jött. – dadogta Kagome – Rin jól vagy? – terelte el a szót. - Jól. Nem esett bajom. – mondta vidáman, de még mindig görcsösen szorongatta a sárga-kék virágokból fűzött koszorút – Ezt neked csináltam. – tette Sesshoumaru fejére. - Köszönöm nagyon szép lett. – - Kagome segített. – Itt Sesshoumaru a lányra nézett és csak morgott egyet. Kagome nem értette mi baja, egész végig ezen, rágódott, miközben visszasétáltak a táborhoz. VI. fejezet Emlékek és erő Még csak délután volt, de Rin már elaludt, nagyon kifáradt. Kagome közelebb ült a szellemhez és ránézett. - Szellemek szégyene, az öcsém után. – mordult rá Sesshoumaru. - Mi?! – - Még Rint sem tudtad megvédeni. – - De megvédtem, mondjuk, nem tudom, hogyan… - - Ha én nem érkezem meg… - - Ha te nem mész el! Tudom, hogy gyűlölsz, mert végül is én habár démonná váltam, még mindig halandó vagyok. A szívem nem változott… - - Pont erről van szó. Ha már egyszer valami csoda folytán ilyen erőt kaptál, használd ki! – - Nem tudom, hogyan kell használni! – - Akkor hogyan csináltál védőpajzsot?! – - Nem tudom, csak úgy jött, éreztem, hogy azt kell mondanom. Ösztönből. – - Remek, akkor lennél szíves máskor ösztönből ölni. Nem elég, ha csak megvéded magad, vissza kell támadni. Ott van a holdlándzsa, csak dísznek van veled. – - Lándzsa? – nyújtotta ki előre kezét és megint megjelent a pálca – Hiszen ez csak egy kicsi bot kővel. – - Amíg nem hívod elő az erejét. – - Erejét? Te meg honnan tudsz ennyi mindent rólam és a „démonfajtámról”? – - Az anyám, látod a homlokomon a hold alakú jelet. Az anyám holddémon volt, ő is pont ilyen nyakláncot viselt és a fegyvere is ilyen volt. Valószínű, hogy ár te is levontad a következtetés, miszerint te is holddémon lettél. Nem tudom, hogyan, de ez most nem érdekes. Édesanyám, mikor megtudta apám, Inutashio más nőt szeret, méghozzá egy ostoba halandót, bosszút esküzött, de még mielőtt beteljesíthette volna meghalt. – - Szóval ezért gyűlölöd ennyire Inuyashát. – szomorodott el a lány. - Ő és Izayoi tehetnek anyám haláláról… - mondta hűvös arccal, de belül könnyezett. - Nem jó az, ha elrejted az érzéseidet, mert belülről nyomnak szét. – suttogta és sokatmondóan átölelte a szellemet. Sesshoumaru úgy érezte most ez neki a legjobb. Sírni akart egy kiadósat, de nem tehette. A büszkesége, kiskorában, azt tanították neki, soha ne mutassa ki, mit érez, mert az a gyengeség jele. Most meg csak úgy feltűnik egy lány, és az ellenkezőjét állítja. Ennek tetejébe még hisz is neki. - Tudod az én apám is korán elhagyott bennünket. De anya mindig csak azt mondta. Boldoggá tette, hogy ha csak ilyen kevés ideig is, de ilyen nagyszerű férje volt. – emlékezett vissza Kagome. - Anyád nagyon erős asszony lehet. – - Erős, itt belül. – tette kezét Sesshoumaru szívéhez. - És mire ment vele. Attól az életben bármikor megölhetik. – - Tudod az én világom nem ilyen. Persze ott is van erőszak, de azért nem rohangálnak természetfölötti lények az utcákon. Sokkal fontosabb, hogy eszesebb legyél, több mindent megoldhatsz, mint nyers erővel. – - Most először beszéltem valakinek a múltamról, az érzéseimről, ha bárkinek elmondanád megöllek. – fenyegette Sesshoumaru. - Hm. – mosolyodott el a lány. - Mi az? - - Most nyíltál meg előttem. Tudom, hogy ez kellett neked, hogy valakinek elmond mi bánt. De te sem gondoltad komolyan, hogy megfenyegetsz. Tényleg meg akarsz engem ölni. – tárta szét karját Kagome még mindig mosolyogva. - Hm. – gondolkodott el a szellem – Igazad van. Nem akarlak megölni, és tényleg jólesett beszélni valakivel, régen volt már… – - Tudod, ezzel most sokkal erősebb lettél. – - Te meg mindig ilyen „bölcs” voltál? – gúnyolódott Sesshoumaru. - Nem, de az élet tanít. – dőlt hátra és csak nézte a csillagos eget, míg el nem aludt. VII. fejezet Közeledés - Ne! – kiáltott fel Kagome – Csak álom volt. – nyugodt meg. Körbenézett. Nem ébresztett fel senki. Még nagyon sötét volt, késő este lehetett, a hold ezüstösen ragyogott az égen. „Már megint ez a rémálom, miért élem át újra, meg újra. És amikor Inuyasha megcsókolja…” – dörzsölte szemét – „Édesanyám, mikor megtudta apám, Inutashio más nőt szeret, méghozzá egy ostoba halandót, bosszút esküzött, de még mielőtt beteljesíthette volna meghalt… Ha már egyszer valami csoda folytán ilyen erőt kaptál, használd ki… Remek, akkor lennél szíves máskor ösztönből ölni… – visszhangoztak fejében Sesshoumaru szavai – „Végül is igaza van. Gyakorolnom kell!” – tisztázta magában és bevette magát a sűrű erdőbe. Nem kellett sokáig mennie, máris megtámadták. Egy hatalmas szellem állt előtte teljes életnagyságban. Sötétzöld bőréből tüskék álltak ki. Szarvával fel lehetett volna emelni egy elefántot. Szeme kéken izzott, de nem ez volt benne a rémisztő, hanem az a sátáni kacaj. - Kislány! – szólt oda Kagoménak. - Kislány, nem tudod, mit beszélsz! – kiáltott és kezében megjelent a pálca. - Azzal a kis vacakkal akarsz ellenem harcolni?! – röhögött – Jó lesz fogpiszkálónak. – - Majd meglátjuk! – a pálcát előre nyújtotta és úgy suttogott – Hold, ki mámort hozol, s beragyogod az eget. Adj erőt nekem, hogy elpusztítsam, e szörnyeteget! – ekkor a kezében megjelent egy kövekkel díszített lándzsa, amit ezüst fény fogott körbe. Kagome erőteljesen megindult. Felugrott és a monstrum vállába szúrta fegyverét. Az felordított és még idegesebben hadonászott, egy méter átmérőjű lyukas kezével. A lány nem habozott még egyszer lecsapott. Most telibe talált. A szellem semmivé foszlott. És a csatára, már csak a lány combján tátongó vágás emlékeztetett. Nem nagyon fájt neki, csak ronda volt. Még sétálgatott egy darabig a sűrűben, majd visszament a táborhoz. Már hajnalodott, így hát leült a parázsló faágakhoz. Nézte, ahogy utolsó erejével, még utoljára átveszi a tűz az irányítást a fa felett, majd diadalittasan eltávozik. - Hol voltál? – hallatszott a fagyos hang. - Se… sehol. – dadogott Kagome. - Érzem a véred illatát. – hajolt közelebb és tovább szimatolt – A lábad… megsérült. – - Semmiség. – - Hol voltál? – - Csak gyakoroltam egy kicsit. – - Éjnek éjjelén járod az erdőt, és szórakozásból szörnyeket ölsz meg. – - Nem szórakozásból. Most már tudom, hogyan kell használni a pálcát. Este, mikor fenn van a hold, sokkal erősebb vagyok. – Sesshoumaru nem felelt. Lekötött egy kendőt oldaláról és a lány sebére helyezte. Óvatosan bekötözte. - Mi… mit csinálsz? – lepődött meg Kagome. - Nem látod?! Bekötözöm. – - Köszönöm… csak nem vagyok hozzászokva, hogy ilyen kedves vagy velem. Rinen kívül senkivel nem bánsz így. – - De jó nekem. – Kagome csak elmosolyodott és nézte, ahogy Sesshoumaru még egy utolsó simítást végez remekművén. Kagome libabőrös bőre falfehérré vált, a vérveszteségtől. - Fázol? – kérdezte a szellem. - Egy kicsit. – mondta, mivel még, így hajnaltájban is eléggé hűvös volt az idő. Sesshoumaru levette kimonóját, és a lányra terítette. Kagome hálás szemekkel nézett rá ezzel jelezve egy életre lekötelezte. - Szerezni kéne neked valami fölsőt, amit erre fel tudsz venni. Nem vagy annyira szívós, mint egy démon. – - Hát igen, eléggé lenge öltözet. Egy olyasmi kimonó jól jönne, mint a tiéd, természetesen nőiben. – - Holnap keresünk egy falut. – - Köszönöm… köszönöm, hogy veletek lehetek, hogy befogadtatok és mindent, amit értem tettél köszönöm. – - Ne hálálkodj. Nem érdek nélkül teszem. – fordult el a szellem. - Te soha nem változol… - nevetett a lány, mintha évek óta ismerné a szellemet. Tudta Sesshoumaru kezdi őt megkedvelni. VIII. fejezet Egy ruháért - Rin, indulunk! – kiáltott hátra a réten játszó kislánynak. - Hová? – kérdezte Jaken. - Semmi közöd hozzá. – torkolta le a szellem. - Faluba ruháért. – felelt Kagome és kedvesen mosolygott. - Ruháért? – szaladt oda Rin. - Igen ez nem éppen a megfelelő öltözet számomra ezért keresünk egy falut. – - És veszünk egy szép yukatát? – - Igen. – mondta és a kislányt kézen fogva elindultak. Mikor a faluhoz értek egyből meglátták ez utcán, taligákon áruló kofákat. Sokáig nézelődtek, míg találtak egy ruhaárust. Sesshoumaru odament hozzá és mit meg nem mondjak nem éppen fizetős vásárlásra készült. Kagome még időben megállította. - Mennyiért árulja a ruhákat? – érdeklődött. - 200 yen, de van, amelyik 250. – - Az drága. – - Igazi selyem mindegyik. Fogja csak meg. – - Mi lenne, ha felajánlanám, a szolgáltatásaimat. – - A szolgáltatásait?! – húzta ravasz mosolyra száját és kajánul végignézett a lányon. - Nem szajha. – lépett közbe Sesshoumaru. - Nem, nem is mondtam ilyet, csak te vagy az egyetlen, akinek ez fordult meg a fejében. – nézett dühösen Kagome a szellemre – Gyógyító vagyok. – közölte. - Gyógyító? – ámult el a kofa. - Igen, de bármi más munkát is el tudok végezni. – - Akkor viszont azt hiszem a barátodra lesz szükségem. – - Hm? – - Egy démon, minden nap eljön ide és elvisz egy hajadont. Azt állítja, feleségül veszi őket, de szerintünk, csak ebédel. Lassan már nem marad nő a faluban. – - És azt akarod, intézzem el? – lépett közelebb Sesshoumaru. - A legközelebbi áldozat az én lányom lesz. A falu őt jelölte ki. – - Gyerekeid vannak, és ilyesmik fordulnak meg a fejedben? – nézett szemrehányóan a szellem. - Ne vess meg. Mit csinálhat az ember, ha egy „istennő” felajánlkozik neki? – - Nem ajánlkoztam fel. – gurult be Kagome – És nem kell nekem segítség. Egymagam is elbánok azzal a démonnal. – - Ne nevettess egy lány, nem bánhat el vele. – - Majd meglátjuk! – - Rendben akkor, gyere utánam. – mondta a falusi és bevezette őket a házába. - Aoi! – - Igen apám? – lépett be a szobába egy kicsit dundi, de gyönyörű lány. - Aoi! Hozd a mennyasszony ruhád! – - Apám minek az? – - Ez a lány itt, elmegy helyetted. Azt állítja, megöli a szörnyeteget… egy yukatáért. – A lány néma csöndben eltipegett, nemsokára vissza is tért egy papírba kötözött csomaggal. - Vezesd a kisszobába. – hallatszott az utasítás. - Gyere velem. – ragadta kézen Kagomét. - Ez az esküvői ruha. – adta kezébe Aoi. - Muszáj felvennem, két perc alatt végzek vele. – - Nem tudom, ha apám azt mondta, biztos volt valami oka. – - Rendben. – mondta Kagome és hagyta, hogy Aoi felöltöztesse. IX. fejezet Egy ruháért 2 - Kész vagyunk. – jöttek elő a lányok. Sesshoumarunak, aki a többiekkel egy gyékényen ült elakadt a szava. Kagome egy gyönyörű hófehér ruhában lépett eléjük, amin ezüst bevarrások voltak. Mindenhol csillogó fátylak fedték. Hosszú, fekete haját egy liliomos csattal fogták össze. Arcán húzódó két méregcsíkját púderrel fedték el. - Gyönyörű szép vagy Kagome. – ámuldozott Rin. - Köszönöm. - - Elfelejtetted, küldetésed van, nem most házasodsz. – gúnyolódott Sesshoumaru - Tudom, nem én ragaszkodtam, a ruhához. – - Ha nem sikerülne megölnöd, nem fog gyanút. – - Vagyis, ha nem ölöm meg én leszek a vacsi. – - Pontosan. – - Mikor kell mennem. – - Most már elindulhatunk a dombra. – szól a falusi, s így is tettek. Aoi ott maradt Rinnel és Jakennel. Már estellett mikor felértek a dombra. Sesshoumaru és a ruhaárus egy távolabbi helyet választott nézőtérnek. Kagome pedig féloldalasan letérdelt a puha fűbe. Nem kellett sokat várni a szörny megjelent. Leginkább egy hatalmas gyíkhoz lehetett hasonlítani. Mikor meglátta Kagomét, szeme felcsillant. A lány felé vette az irányt. Mikor odaért a neki háttal ülő lányhoz, megszólította. - Te vagy az áldozat. – sziszegte. - Nem. – fordult meg és az addigra lándzsává változott fegyvert beleszúrta a démonba. – Te vagy az áldozat. – - Mi?! – lepődött meg, de visszatámadt. – Hogy mered. – vájta a lányba karmait. - Á – nyögött a fájdalomtól, megfordult és teljes erejével a démonba szúrta fegyverét. – Fényes Hold véred szól hozzád. Ha könyörgő szavaim hallád. Ne hagyj cserben, adj erőt nekem! – kiáltotta. Mindent ezüstös fény borított el… - Tartozol egy ruhával. – sétált oda a ledermedt férfihez Kagome. - Mi… mi vagy te? – - Egy még kielégítetlen vevőd. – - Nem hallod. – mordult Sesshoumaru. Mikor visszamentek, vagy harminc ruhát eléjük tett. Kagome nem is tudott választani. Végül egy fekete-fehér rózsaszín virágokkal díszített kimonót vett el. Ráhúzta eddigi öltözetére (nem a menyasszonyi ruhára, hanem a lezser harci ruhára) és már mentek is tovább. Nem akartak ott éjszakázni. X. fejezet Testvéri bosszú Az erdőben táboroztak. A Jaken hozta fából meleg tűz lobogott. Rin ott aludt Sesshoumaru prémjén. - Elmegyek lefürödni. Már régen nem voltam, csupa démon trutymó vagyok. – jelentette ki Kagome. - Nők. – legyintett a szellem. - Nők?! Már ez is valami. – mondta, majd elsétált a közeli tóhoz. Levetkőzött és belegázolt a vízbe. Mindenhol alaposan lemosta magát, de mikor a hátához ért, felsikkantott. „A karmolások” – emlékezett vissza, majd újra alámerült. - Te vagy az, aki megölte az öcsémet! – hallatszott háta mögül a dermesztő hang, mikor feljött. - Ki… ki vagy te? – ijedt meg Kagome, és jól megnézte magának a még korábbinál is nagyobb szalamandra démont. - Megbosszulom! – ordított és a védtelen lány felé csapott. Az gyorsan kirohant a partra és, amit csak tudott magára vett. Hirtelen összeesett. A vágások a hátán pirosan felizzottak, majd elkékültek. - A méreg! – kacagott a démon és közelített az ájult lány felé. Ekkor érkezett meg Sesshoumaru, aki érezve a szalamandra szagát, egyből iderohant. Meglátta az aléltan heverő Kagomét, aki egy szál kimonó felsőben feszített. Majd észrevette a feléje nyugodtan sétáló szörnyeteget. Vette a lapot. Felugrott és fényostorával kettéhasította a hatalmas démont. Átsétált a maradványokon egyenesen a lányhoz. Állt egy kicsit fölötte, majd mivel az még mindig nem mozdult meg karjaiba vette, és visszavitte a táborhoz XI. fejezet Első csók - Sesshoumaru nagyúr mi történt? – kérdezte Jaken, mikor meglátta gazdáját, amint a félmeztelen lányt cipeli. - Lemész a tóparthoz, ott vannak a ruhái. Hozd fel őket. – - Igenis. – vágta magát haptákba, majd el is szaladt. Sesshoumaru lefektette a lányt a prémjére féloldalasan. Mivel Kagomén, csak egy megkötetlen felső és egy bugyi volt, a szellem csak óvatosan lejjebb húzta a hátánál. Kagome hátán még mindig ott virított három szép kék barázda, amiből ömlött a vér. Sesshoumaru felitatta amennyire csak tudta, majd egy hosszú anyaggal szorosan átkötötte. - Fsz. – szisszent fel ekkor a lány. - Felébredtél? – kérdezte a maga flegma stílusán Sesshoumaru. - Fel. – mérgelődött és felült – Á! – sikkantott fel mikor észre vette jóformán nincs is rajta ruha, majd észbe kapott – A szalamandradémon… A ruháim… - - Mindjárt megérkeznek. Különleges szállítmány. – Kagome végignézett magán, észrevette a kötést, ami eddig fel sem tűnt neki. Meredten bámult a szellemre. - Hátulról kötöztem be. Nem mintha érdekelne. – gúnyolódott. - Kö… köszönöm. – mondta, mivel nem tudott mást felelni, miközben paradicsom pirosra váltott arcszíne. - Majd mosd ki. – fordult el. - Jó… Sesshoumaru… - fogta meg a szellem vállát. - Mi az? – gorombáskodott, de mikor meglátta a Kagome közelítő arcát, megenyhült és gyengéden megcsókolta a lányt. A csók percekig tartott, míg valami, vagy inkább valaki félbe nem szakította. - Sesshoumaru nagyúr… - ejtette ki a ruhahalmazt kezéből Jaken és ledermedve állt szembe az imént még csókolózó párral. - Á a ruháim! – terelte el a szót Kagome és a cuccaival együtt elvonult egy bozótosabb részbe – Hiányzik az egyenruhám. – lépett ki már teljes öltözetben. A többiek nem feleltek, csak kicsit zavartan elnéztek más felé. Kagome fogta magát és visszafeküdt a prémre Rin mellé. És mivel álmos volt el is aludt. „Megcsókoltam… még a végén olyan leszek, mint apám. Végül is halandó, még ha most démoni ereje van is… és az öcsém…” – meredt a tűzbe Sesshoumaru, majd az alvó lányra nézett. Melegség öntötte el a szívét és már nem volt benne kétség. Szereti Kagomét! XII. fejezet Eközben máshol Esteledett, hűvös szél fújt. Már mindenki aludt, csak egy valaki motoszkált a kunyhóban és dermedten nézett egy ezüstös lényre. „Kikiyou lélekrablói… Akkor ő is itt lesz a közelben…” – gondolta magában és nekivágott az éjszakának. - Inuyasha! – bomlott kedvese karjaiba a miko – Tudtam, hogy eljössz. – - Kikiyou, miért hívtál? – - Látni akartalak. – hallatszott az egyszerű felelet. - Én is téged. – ért össze forró csókban ajkuk. Még sokáig élvezték a pillanatot, ami csak az övéjük lehetett. Mikor hajnalodni kezdtek Inuyasha visszaindult társaihoz. Meglepetten vette észre, hogy már mindenki ébren van. Feszült hangulat lett úrrá rajtuk. - Inuyasha! Hol voltál!? – torkolta le Sango. - Miért? – - Kagome, eltűnt! – jajveszékelt a kis rókadémon. - Kagome?! – - Várj Inuyasha! – lépett oda Kaelde is – Kikiyouval találkoztál igaz? – - I… igen. – - Akkor már mindent értek. – mondta az anyó sejtelmesen. - Mit értesz? – faggatta a hanyou. - A jóslat, e tájt volt megírva. Szerintem meglátott titeket. Most valahol már démonként járja útját, de egy biztos, visszajön érted. – - Én nem éreztem Kagome illatát. És mi az, hogy visszajön értem?! – - Gyermekem, majd meglátod, de nem lesz egy szép találkozás. – - A jóslatban nem az állt, hogy elpusztítja a világot? – elmélkedett a szerzetes. - De igen, nem értem hogyan lehet, de örüljünk, amíg élünk. A miértekkel ráérünk máskor foglalkozni. – - Meg kell keresnünk! – szorította ökölbe kezét Inuyasha. - Gyermekem, tudom, hogy fáj, de Kagome démonná vált. Nem az akit mi ismertünk. Tudatlanul bolyong a világban, és csak egy célja van, a bosszú. – - Engem nem érdekel, utána megyek! – - Inuyashának igaza van, ha szellem is meg kell keresnünk. – helyeselt Sango. - Én is veletek tartok. – csatlakozott Miroku – Kaelde anyó. – intett, hogy hajoljon közelebb – Sippout itt hagyjuk. Ha Kagome valóban átváltozott, a mosolygós Kagoméra emlékezzen, aki mindenkivel törődött… - - Értem. – - Akkor indulunk! – köszöntek el és már úton is voltak. XIII. fejezet Fura ez így… Reggel mikor Kagome felébredt hideg szél csapta meg. A lány beremegett. Mikor észrevette a már régen kialudt tűz mellett gubbasztó szellemet odasétált hozzá. - Jó reggelt! – ült le mellé és vállára hajtotta fejét. - Korán felébredtél. – válaszolt Sesshoumaru megszokott hűvös hangján. - Egyszer nem tudnál csak annyit mondani, hogy neked is, vagy viszont. – - Neked is. – húzta mosolyra száját. - Sesshoumaru… tudnod kell, hogy ami tegnap történt… - - Az csak hirtelen felindulás volt. – - Igen… - mondta csalódottan a lány, nem igazán ezt akarta kihozni a dologból. Sokáig néma csendben ültek és nézet egymás szemébe, majd mikor már nem bírták tovább egymásnak estek, és heves csókolózásba kezdtek. Mikor már odáig jutottak, hogy leveszik egymásról a ruhákat megálltak, és körbe néztek. Csalódottan vették észre, hogy amiben lehetetlenül reménykedtek, hogy a többiek nincsenek ott, nem valóság. Rendbe szedték magukat, megigazították hajukat és ruháikat, majd tisztes távolságra egymástól beszélgetni kezdtek. - Mi lesz Inuyashával? – tette fel a kérdést Sesshoumaru. - Inuyasha… tudod én, nagyon szerettem, de ez reménytelen ő Kikiyoué. Többek között ezért lettem démon… de most már… azt hiszem, képes vagyok tovább lépni. És ha te is úgy gondo… - - Jó reggelt! – ébredt fel Rin és kikászálódott a meleg bundából. - Jó reggelt Rin – mosolygott Kagome. A kislány beleült Kagome ölbe és onnan nézte a meredt szellemet. - Jaken! – kiáltott az. - Igen nagyuram? – ébredt fel a kis szolga is. - Hozz tűzifát! – - Na de reggel nagyuram? – - Igen reggel, még korán van, és a lányok fáznak. – - Ez egyre rosszabb, a nagyúr már több halandóval is foglalkozik, ennek nem lesz jó vége… - motyogta magának, miközben bánatosan elbattyogott. - Sesshoumaru mi elmegyünk enni valahova, láttam, egy falut a közelben. Te nem jössz? – kérdezte a lány. - Nem én nem eszek emberi étket. – - Tudom, de azért elkísérhetnél minket. – - Nem. Maradok. – - Ahogy gondolod. – hagyta rá Kagome és kézen fogva elindult a kislánnyal. XIV. fejezet A fogadóban - Mit eszünk ma? – kérdezte Rin. - Még nem tudom. Bemegyünk a fogadóba. – - Jó napot. Enni szeretnénk. – - Fizetni is tudsz? – - Hát izé… - vakargatta a hátát. - A kiszolgálólány beteg, így nem tud bejönni egész délelőtt. Kaptok ételt, ha besegítetek. – - Hol van? Meg tudom gyógyítani. – - Köszönöm, de az, az ő baja, ha délután nem jön be, felveszek mást, de most nincs senki, aki be tudna állni. De ha te beállsz kapsz ételt. – - Csak egy délutánra? – - Igen. – - Rendben. – - Akkor, gyertek utánam. Először egyetek, aztán te, vedd fel ezt. A kislány meg menjen hátra mosogatni. – - Mi lenne, ha inkább én ledolgoznám azt is? – - Ahogy akarod. – - Rin egyél szépen. – adta az ételt a kicsinek, ő maga meg felvette az egyenruhát és odament a többi felszolgálóhoz. – Mikor a főnök megjött, hogy kiossza a feladatokat, Kagome egyből reklamálni kezdett. - Ez a ruha túl kicsi, épphogy nem látszik ki belőle a fenekem. – panaszkodott. - Angyalom mi ebből élünk. Ezért vannak ebben a fogadóban ilyen sokan. Te és Chiyo szolgáltok fel. Suu, Kaoi az italos hordókhoz. Lain, Celly most ti mosogattok. – - Nem mosogathatnék én? – kérdezte bátortalanul Kagome, miközben a szoknyáját húzogatta lefele, és aggódva nézett végig, egy piás férfi csordán. - Nem, egy ilyen arcot kár lenne elrejteni. – - Remek. – mondta, majd szolgálatba állt Egy óra múlva már egészen összebarátkozott a többi lánnyal. Már nem volt sok hátra a munkaidőből. Kagome türelmesen tűrte a hozzá irányzott, hencegő beszólásokat, de amikor rávertek a fenekére olyat adott visszakézből, hogy az illető lefordult a székből. Ekkor került csak nagy bajba. Egy másik részeg kezénél fogva az ölébe rántotta és szorosan magához fogta. Kagome nem szabadult. Segítségért kiáltott, de csak Chiyo szaladt oda, ő sem tudott sok mindent tenni. Ekkor lépett be valaki a fogadóba. Valaki, akit annyira feldühítette a látvány, hogy végzett a lányt fogva tartó alakkal. - Nem esett bajod. – kérdezte hűvösen Sesshoumaru. - Ne… nem. – dadogta Kagome, aki még mindig nem tért teljesen magához. - Hol van Rin? – - Hátul. – - Maradj itt, mindjárt hozom. – azzal Sesshoumaru elindult hátra. Néhány sikoly és erőszakos zörej után a mosolygó Rinnel kézen fogva tért vissza. - Mehetünk? – kérdezte a szellem Kagomét. - Igen. – - Kagome, te elmész ezzel? – sikkantottak fel aggódva a lányok. Kagome már nem felelt csak lassan elballagtak. XV. fejezet Szeretlek - Honnan tudtad, hol vagyunk? – kérdezte Kagome, immár ismét a táborban. Rin és Jaken már aludtak, csak ilyenkor tudtak normálisan beszélni. - Túl soká nem jöttetek. Elindultunk megkeresni titeket. A faluig követtem az illatod. Aztán meghallottam a sikolyt. - Aggódtál értünk? – Sesshoumaru nem felelt, nem az ő asztala volt az érzelgősködés, csak ránézett a lányra. Ebből Kagome mindent kiolvasott. Gyengédséget, aggodalmat, félelmet. - Sajnálom. – szólalt meg végül bűnbánóan – De csak akkor adtak ételt, ha dolgozom érte. – - Démon vagy, elvehetted volna. – - Én nem vagyok olyan… a szívem ember és soha nem gyilkolnék csak azért, mert éhes vagyok. – - Halandó. – fordult el Sesshoumaru. - Halandó… az lehet. De ez a halandó szeret. – és itt megcsókolta a szellemet – és érzem, hogy te is szereted őt. – - Az lehet. – húzta mosolyra száját, majd viszonozta csókot. Kagome a szellem vállára dőlt és úgy aludt el. Megint úgy érezte, biztonságban van, hogy valaki mindig ott lesz mellette és megvédi, ha kell. XVI. fejezet Találkozás Másnap korán tovább indultak. Elég nagy kitérőt tettek, pedig csak Narakut akarják előkeríteni. Most délnek vették az irányt. Kicsit tempósabban meneteltek előrefelé. - Sesshoumaru mi a baj? Miért sietünk ennyire? – - Még sötétedés előtt át akarok érni az erdőn. – „Inuyasha… Érzem az öcsém szagát…” - Miért? – - Miért kérdezel ennyit? – - Bocsánat. – hajtotta le a fejét Kagome és búskomoran ballagott tovább. *** - Érzem. Ez Kagome illata! Ezer közül felismerem, de valami olyan furcsa… - - Mi Inuyasha? – sürgette a válasszal Miroku, mivel eléggé izgatott volt, hogy végre megtalálták Kagomét. - Az illata… démoni… - - Nem kevered össze valakivel? – lépett melléjük Sango. - Nem! Ez biztos, hogy ő! De még valaki szagát érzem, ami eléggé dühítő! – kiáltott, azzal elrohant. *** - Utolért… - állt meg Sesshoumaru és hátrafordult. - Hogy mi? – értetlenkedett a lány, aki most megállította a Rint és Jakent cipelő sárkánylovat. - Kagome! – rohant a lány felé villám gyorsan a hanyou. - Inu… yasha… - nyögte a meglepettségtől. - Drága öcsém, hát te is megérkeztél. – tetetett örömet a szellem. - Sesshoumaru… - morgott a félvér – Kagome mit keresel itt ezzel, halálra aggódtuk magunkat miattad?! – - Inuyasha… még nem kellett volna találkoznunk… még nem… - - Miről beszélsz? – értetlenkedett a hanyou és buta arcot vágott. - Kagome! – ugrott a lány nyakába Sippou – Annyira örülök, hogy nem esett bajod. – - Sippou, jól vagy? – - Igen, de neked… tényleg… démonszagod van… - szaglászta körbe a kis rókaszellem. - Igen, ez hosszú történet… - - Kagome! Jól vagy?! – rohant felé Sango és Miroku. - Sango! – - Mit csináltál Kagoméval?! – üvöltözött tovább Inuyasha. - Semmit te korcs. – - Sértegetsz? – - Mert téged olyan nehéz. Korcs… – - Most meghalsz! – rántotta elő kardját Inuyasha és bátyjának rontott. Sesshoumaru sem maradta tétlenül, ő is nekitámadott a Toukijinnel, de ekkor olyas valami történt, amire senki sem számított. Kagome állt közéjük, elszánt és könnyes arccal. Kezét széttárta és úgy ordított. - Elég legyen! – A két testvér hirtelen megtorpant. Sesshoumaru elrakta a kardját, jelezve tiszteletben tartja a lány érzéseit, de Inuyasha már nem volt ilyen könnyű eset. - Mégis miért véded?! – - Inuyasha elég legyen! – sírta most már Kagome. - Halálra aggódjuk magunkat, közben te vidáman utazgatsz a halálos ellenségünkkel. Még is mit gondoltál, hogy majd leülünk teázni?! – Kagomének ez már sok volt. Könnyes szemeit dörzsölve rohant el, de olyan gyorsan, hogy a többieknek nem is volt esélyük beérni. XVII. fejezet - Öcsém, te és a bolond nagy szád. Fogalmad sincs az egészről mi? Semmit nem tudsz ugye? – törte meg a csendet Sesshoumaru. - Mégis miről kéne tudnom?! – heveskedett a hanyou. - Te is tudtál a jóslatról, nem igaz? – - Tudtam róla, de ennek mi köze van ehhez? – - Nekem sem mesélt el csak részleteket. Abból valamennyire összeraktam a történteket. – - Mégis mit mondott neked?! – kapta kezét megint a Tetsusaigához. - Inuyasha, szerintem, inkább végig kéne hallgatnunk. – okoskodott Miroku és ezzel lenyugtatta a félvért. - Rin, Jaken előjöhettek! – szólt hátra az eddig egy bokorba gubbasztó párosnak. - Te is Sippou! – hívta Sango a kis rókadémont. Most már mindannyian egy kupacba állták körbe a szellemet, aki elkezdett mesélni. A hiányzó részeket Inuyasháék adták hozzá, így már mindeninek teljes volt a sztori. Miután mindent tisztáztak. Elküldték a hanyout, hogy keresse meg Kagomét és beszéljék meg a dolgokat. Így is lett Inuyasha bűnbánó képpel elindult és követte a lány illatát, hogy rátaláljon. XVIII. fejezet Döntés - Kagome… - szólította meg a neki háttal ülő lányt, aki még mindig magába roskadva zokogott. - Nem kellett volna még összefutnunk… Még túl korai volt találkoznunk… - - Miről beszélsz?! – - Inuyasha minden erőmmel azon vagyok, hogy elfelejtselek téged. Már majdnem sikerül és te újra felbukkansz… - - Kagome, miért kéne engem elfelejteni? – Emlékszel a jóslatra. Akkor este én láttam, hogy kimész… utánad mentem, követtelek egészen addig… és mikor megláttalak Kikiyouval, én démonná változtam. Csak egy kis ideig, de démonná változtam. Aztán ez megint megtörtént, ekkor találkoztam Sesshoumaruékkal. Nem tudom, miért de máshogy tekintettem rá, és lassan… beleszerettem… - - Hogy mi?! A bátyámba?! – hőkölt hátra a hanyou. – - Tudod Sesshoumaru sem olyan rossz, mint amilyennek gondolod. Tud kedves és figyelmes is lenni… Neki köszönhetem, hogy így démonként is emberi tudatomnál maradok… de most, hogy újra látlak, rájöttem, hogy még téged is szeretlek. – mondta ezt már ismét könnyes szemmel. - Kagome, én és Kikiyou… én is szeretlek téged, de nehéz dönteni… - - Tudom, most már tudom, mit érzel. De bármit is mondanál, mi nem lehetnénk boldogok. Kikiyou mindig ott lenne, és én szeretném, ha nem lennénk haragban. De úgy döntöttem Sesshoumaru mellett van a helyem. – - Megértem, de miért pont a bátyám… - - Inuyasha… Mi is Narakut keressük, miért nem megyünk együtt? – - Kizárt! – tiltakozott. - Inuyasha kérlek. – - Még ha én bele is egyeznék, nincs az a kincs, ami Sesshoumarut rávenné. – - De van. – - Rendben. Ha őt meggyőzöd… – - Bízd csak ide. – mondta most már vidámabban és elindultak visszafelé. XIX. fejezet Egy csapat vagyunk - Kagome! Most már jobban vagy? – kérdezte Sango, mikor észrevette barátnőjét és Inuyashát a horizonton. - Igen. Megbeszéltük. – ült le a többiekhez – Szóval, arra jutottunk, hogy miért ne mennénk együtt? – itt a néma csöndben gubbasztó szellemre nézett, de olyan kérő szemekkel, hogy olyat még nem látott a világ. – A szellem elfordult. - Ez mit jelent? – kérdezte a szerzetes. - Ez nála annyit tesz. Rendben, de nem örömmel. – - Hát Kagome, nem tudom, hogy csináltad… - nézett elismerően Inuyasha. - Akkor nem hagysz itt bennünket?! – ugrott a lány ölébe Rin. - Nem, már mért hagynálak. – karolta át a kislány és a nagyöleléshez Sippou is csatlakozott – Mindnyájatokat, nagyon szeretlek. – Sesshoumaru csak elmosolyodott, majd újra hűvös tekintettel elsétált. - Hová megy? – érdeklődött Miroku. - Mindig ezt csinálja, csak körbeszimatol, nem talál e valami nyomot. – magyarázta Kagome. - Jaj nagyuram… - sóhajtozott a balszélen Jakén, és mélyen magába meredt. - Sango, nincs kedved eljönni velem, fürödni? – tette fel a kérdés Kagome. - Menjünk. Láttál valahol tavat, vagy valamilyen forrást? – - Igen, gyere. Rin te is jössz? – - Nem most itt maradok, játszok a rókával. – - Rókadémon vagyok és Sippou a nevem. – - Rendben, akkor mi megyünk. – búcsúztak és elindultak. - Nem Miroku, te itt maradsz. – húzta vissza a szerzetest Inuyasha, és tovább révedt a lángokba. XX. fejezet Fürdőzés - Szóval Kagome, nem akarsz te nekem elmesélni valamit? – - Mégis mire gondolsz? – - Mi van közted és Sesshoumaru között? – - Mi lenne? Nem értem mire gondolsz. - pirult el a lány. - Kagome, Sesshoumaru elmondta nekünk mi történt, de van egy olyan gyanúm, hogy elhallgatott egy igencsak érdekes részt. – - Tudod… én azt hiszem, szeretem, és ő is szeret engem… - - És Inuyashával, mi lesz?! – - Hát éppen ez az. – szomorodott el – Még őt is szeretem. – - Kagome… ebből még nagy gondok lesznek. – - Én is ettől félek… de most hagyjuk ezt. Mi van veled és Mirokuval. – - Se… semmi. Mégis miről beszélsz. – - Elpirultál. Akkor mesélj csak nekem… - - Most, úgy érzem, egyre közelebb vagyunk egymáshoz, csak aztán mindig feldühít egy másik lánnyal. Nem is tudom. – - Szeret téged. Szerintem, csak féltékennyé szeretne tenni. – - Sikerült is neki. De ha legközelebb… - hadonászott ökölbeszorított kézzel. - Nyugi. Végül minden jóra fordul. – - Remélem, de most már induljunk vissza. – - Oh… induljunk… - egyezett bele kicsit sem lelkesen és visszafelé vették az irányt. XXI. fejezet Magányos félelem Mikor visszaértek, már mindenki aludt, csak Sesshoumaru nem volt sehol. - Kagome, hová mész? – kérdezte Sango, mikor meglátta, barátnője elindul a rengetegbe. - Megkeresem, úgyis beszélni akartam vele. – - Nem lesz baj? – - Nem, feljött a hold. Már meg tudom magam védeni. – szólt még hátra majd eltűnt az éjszakában. - Mi köze ehhez a holdnak. – kiáltott még utána halkan, de kérdése süket fülekre talált. *** - Sesshoumaru! – szólította meg a szellemet, aki egy kőszirtről lógatta le lábát a mélységbe. - Mit akarsz? – - Ne legyél ilyen… - - Kagome… ezek olyan dolgok, amiket te nem érthetsz meg… - - Nem is kell, elég nekem annyit tudnom, hogy szeretlek. – - Szeretsz… - húzta keserű mosolyra száját a szellem – Szeretsz… - nevetett most már – Nem tudod te, mit beszélsz… - - Ne legyél velem ilyen. Most megint eljátszod itt nekem a kemény szellemet, akit semmivel nem lehet felhúzni, pedig félsz… érzem. De mégis mitől? – ölelte át hátulról. - Félek, hogy elveszítelek… - nyöget ki Sesshoumaru. - Engem, nem fogsz elveszíteni… - nyugtatta meg a szellemet, majd egy csókot adott bizonyíték képen. Még sokáig voltak úgy, csak ők ketten és nézték a magányos holdat. XXII. fejezet Győzelem Reggel korán tovább indultak. Rint, Sippout és Jakent visszaküldték Aunttal Kaelde anyóhoz, hogy vigyázzon rájuk. Sango egy kicsit félre hívat Kagomét. - Hogy értetted, azt, hogy már fenn van a hold, meg tudod magad védeni? – kérdezte a Taiya. - Hát ez nehéz dolog… - vakarta zavartan a hátát Kagome – Elvileg én egy holdszellem vagyok. Ha fenn van a hold, akkor vagyok igazán erős, amúgy nem sokkal, mint egy ember, de a pálca megvéd. – - Holdszellem? Már hallottam róluk. Egy jellegzetes fegyvert használnak, aminek a hegye hold alakú. – - Hát igen látod. – mutatta meg most a pálcát. - Igen és ez változik át igaz? – - Igen – - Egy ilyen által halt meg édes anyám… - - Sango… én annyira sajnálom… - - Nem tesz semmit, hiszen nem te voltál. Ez már elég régen történt… - - Lányok jöttök már. – kiabált hátra türelmetlenkedve Inuyasha. - Jövünk. – szóltak vissza és már mentek is. *** Már késő délután volt mikor egyszer csak Sesshoumaru megszólalt. - Érzed? – fordult öccséhez. - Naraku… - ordította az, és szorosabbra vette a tempót. Mint az őrült elrohant. Sesshoumaru utána. Kagome is egy csöppet lassabban. - Ha ilyen gyorsan fut nappal, milyen lehet éjszaka, mikor fenn van a hold. – ámuldozott a szellemirtó Kirara hátán. - Tessék? – értetlenkedett a szerzetes. - Semmi. – hagyta rá, majd ők is belehúztak. *** - Naraku! – ordította Inuyasha és a Tetsusaigával támadott. - Á a kis csapat kibővült. – gúnyolódott Naraku – plusz egy fő. Sesshoumaru… nem vártam, volna tőled, hogy összeállsz néhány halandóval meg egy korccsal. Ennél többre tartottalak. – csettintett egyet mire Kagura és Kanna elindult Sango felé. A szerzetes segített neki. - Naraku! – érkezett meg Kagome is, immár teljes harci öltözetében, kimonó nélkül. - Á a mi kis kedvenc halandónk! – - Halandó, majd meglátjuk. – mondta és felnézett az égre a nap éppen most bukott alá. A hold ezüstösen ragyogott vissza rá. Kezében megjelent a holdas dárda. - Mi történt?! – ijedt meg Naraku. - Most! Egyszerre! – kiáltott Kagome és neki indult. Inuyasha és Sesshoumaru is követték a Tetsusaigával és a Toukijinnel. Hatalmas fény, melyben keveredett a kék, a sárga és az ezüst árasztott el mindent. Mikor felnéztek már nem volt ott semmi. Naraku porrá lett és csak az ékkövet hagyta maga után. Kagura és Kanna megtorpant, már nem támadtak. - Most mi van? – nézett döbbenten a szerzetes. - Ők csak Naraku parancsát követték. Most, hogy már nincs többé… - magyarázta a szellemirtó. - A Kazana! – kiáltott fel vidáman Miroku és felemelte a meghökkent Sangót – Eltűnt! Vége az átoknak. – - Győztünk. – vette fel az ékkő darabot Kagome - Most már teljes az ékkő. – - Igen… vége… - nézett föl Inuyasha és élvezte, ahogy a szél cirógatja arcát. - Akkor ezt vidd el Kikiyounak. – lépett oda hozzá a lány. - Mi?! Neki adod, de hisz ez a tiéd. – - Inuyasha… én Sesshoumaruval maradok… Ennek segítségével Kikiyou életre kelhet, hisz most csak egy báb. – - Kagome biztos vagy ebben? – - Igen, biztos, Legyetek boldogok. – - Kagome… miért nem maradtok velünk? Maradhatnánk egy csapat. – - Hát… - nézett itt a szellemre. - Tőlem, ha ezt szeretnéd. – egyezett bele a szellem. - Köszönöm. – ugrott a nyakába. Így indultak vissza Kaelde anyóhoz. XXIII. fejezet. Sors - Kaelde anyó, hogy lehet az, hogy Kagome, nem pusztította el a világot, ahogy az meg volt írva? – kérdezte Miroku a kunyhóban. - Csak egy lehetséges válasz jut eszembe. Ez Sesshoumaru. – - Sesshoumaru?! – döbbentek le. - Valószínű. azért mert Sesshoumaru feledtette vele. – Itt a szellem furcsa szemekkel nézett Kagoméra, aminek egy csók lett a vége. - Az a lényeg, hogy végül minden jóra fordult. Ne kérdőjelezzük meg a sors akaratát. Mindent okkal tesz. – fejezte az anyó és intett, hogy ideje nyugovóra térni. XXIV. fejezet Epilógus Inuyasha föltámasztotta Kikiyout, akivel közösen őrizték tovább a szent ékkövet. Sango végre igent mondott a szerzetesnek és most már két kis Mirokuval élnek boldogan. Kagome örökre Sesshoumaruval maradt és e falu mikoja lett Kaede halála után, persze néha még haza látogat. És mind boldogan éltek egy faluban szomszédként.