-         Hogyne emlékeznék… de az olyan megható, hogy felséged még emlékszik rám… - érzékenyült el.

-         Te vagy az a kis béka, aki mindig a keresztfiammal van. –

-         Igen, valahogy úgy. – vágódott hanyatt.

-         Mi is a neved? –

-         Jaken, szolgálatára. –

-         Nos Jaken, mint te is tudod, lányom Uyoko meghalt. Ez nem maradhat megtorlatlanul. Ki ölte meg? –

-         Hogy, hogy ki ölte meg? –

-         Sesshoumaru nem tehette az eskü miatt… -

„Ez kapóra jött nekem. Nem tudja, hogy az én nagyuram, ölte meg… akkor…”

-         Az a lány. Ott. – mutatott a Sesshoumaru ölében fekvő feltűnően csinos hajadonra.

-         Az? Hiszen… - szimatolt a levegőbe – ember… -

-         Ne tévessze meg. Egy papnő, de én szerintem inkább boszorkány. –

-         Egy ilyen ölte meg a lányomat? És ahogy látom, megvan az ok… Sesshoumaru és egy halandó… nem gondoltam volna… -

-         Ha bármiben segítségedre lehetek… -

-         Elárulnád a gazdádat? –

-         Szó sincs róla, soha. De az a lány megváltoztatta, az is lehet, hogy megbabonázta… -

-         Megbabonázta… varázslat? –

-         Én mindent kinézek belőle… - tekintett arra undorral.

-         Rendben van, akkor számítok a segítségedre. Most megyek, majd még találkozunk. – tűnt el.

Jaken gonoszan mosolygott, majd visszament, közelebb a tűzhöz.

-         Aludj, csak halandó, a napjaid meg vannak számlálva. – sziszegte, és már vidámabban aludt el.

-          

Reggel, nem mentek, sokat. Az első mezőnél megálltak, egy tó mellett. A rétet tarka virágok borították, a szivárvány minden színében. Rin boldogan vetette bele magát a koszorúfűzésbe. Jakent elküldték ételélt. Nem túl vidáman, de elindult. Sesshoumaru és Kagome ott ült egy árnyékos fa alatt és beszélgettek. Úgy látszott, jól mulatják az időt. Kagome olyan szívderítően mosolygott, hogy a szellem alig bírta megállni, hogy ne csókolja meg. De amit eldöntött az úgy is lesz. Elhatározta, hogy hagy időt a lánynak, had eméssze meg sérelmét. Ugyan Kagome semmit nem mondott neki, gondolta, hogy valami Inuyashával volt, de nem akarta felhozni a témát, nehogy elszomorítsa.

Mara egy fáról figyelte a turbékoló párt. Szeme csak úgy szikrázott a dühtől. És halálos pillantásokat vetett Kagoméra.

-         Ezt nektek csináltam. – nevetett vidáman Rin és a szellem és Kagome fejére is tett egy a sajátjához hasonló virágkoszorút – Jaken – sama hol van? Neki is készítettem… - nézett körbe.

-         Mindjárt itt lesz, csak hoz ételt. – mosolygott a youkai.

A gnóm nem sokkal később egy hatalmas zsákkal bukdácsolt feléjük. Megkönnyebbülve dobta le válláról.

-         Megjöttem. – lihegte.

-         Azt látjuk. –

Kagome nekiállt kicsomózni, farkas éhes volt. Kivett pár almát, meg halat.

-         Meg kéne sütni… - nézett a szellemre.

-         Rendben. – szólt, azzal a gyorsasággal el is tűnt.

Nem telt el sok idő, már vissza is tért egy köteg fával. Pár pillanat múlva már a tűz is ropogott. Kagome gondosan feltűzte a halakat néhány vékonyabb botra, és óvatosan el kezdte őket sütögetni.

-         Jó illata van. – kordúlt meg Rin pocija, mikor a lány kezébe adta a ropogósra sütött pisztrángot.

-         Én nem eszek ilyesmit. – intett nemet Sesshoumaru.

-         Legalább kóstold meg, meglátod nem olyan rossz. – kérlelt, mire a szellem átvett egyet.

-         Jaken. – nyújtott oda egyet.

-         Én nem eszek, semmit, amit egy ostoba halandó készített. – húzta fel az orrát.

Kagome nagyon elszomorodott erre a kijelentésre. Sesshoumaru ezt észrevéve, jól fejbe kólintotta a békát.

-         Úgy értem köszönöm nem. – nézett bosszúsan.

-         Edd meg nyugodtan, nem mérgező. –

Jaken a gazdája szúrós nézésére tekintettel elfogadta. Miután mindenki megette, az ételt Kagome elégedetten fogadta az „isteni volt”, az „egész jó.”, és a „egyszer meg lehet enni” dicsérő szavakat. Mivel már rájuk esteledett lefeküdtek. Szokás szerint a kislány aludt el legelőször. Kis várakozás után Jaken is álomra szenderült. A szellem kihasználva az alkalmat elment Kagoméval sétálni.

Néma csöndben rótták az erdőt rengeteg gondolattal fejükben.

-         Tudni akarod, hogy miért jöttem el Inuyashától igaz? – törte meg végül a csendet Kagome.

-         Igen. Nem akartam benned fájdalmas emlékeket megbolygatni, de szerintem tartozol ennyi magyarázattal. –

-         Igen én is úgy érzem. Tudod, amikor először találkozta az öcséddel, összetévesztet valakivel. Kikiyouval, aki a halálos ellensége volt és azért velem is undokul viselkedett. Később kiderült, hogy Kikiyou több volt egyszerű ellenségnél, Inuyashával szerelmesek voltak egymásba. De mikor Naraku kijátszotta őket Kikiyou meghalt, az öcséd meg a fához szögezve aludt át ötven évet. Én megtörtem az Inuyashát fogva tartó varázslatot, és attól kezdve együtt kerestük az ékkőszilánkokat. A dolgok akkor kezdtek bonyolódni, mikor egy boszorkány újjáélesztette Kikiyout. Ettől kezdve Inuyasha nem tudott köztünk dönteni… - itt kicsit megállt merengő pillantást vetett cipője orrára, majd folytatta – Mindig ez történt, megláttam őket együtt… A lényeg annyi, hogy mi soha nem lehetnénk boldogok, hiszen Kikiyou mindig ott lenne… de tudod, most már ne is fáj annyira… -

-         Kagome… - emelte fel a lány fejét – én szeretlek… - suttogta, majd megcsókolta.

Csókjuk édes volt, és forró. Egy örökkévalóságnak tűnt.

-         Én is téged… - váltak szét ajkaik, majd ismét egybeforrtak.

Lassan visszasétáltak a táborhoz. Halkan lépdeltek, nehogy fölébresszenek valakit. Szorosan egymáshoz bújtak és úgy aludtak el.

Reggel megették a tegnapi maradékot, és lustán nyújtózkodtak, az árnyékban. Nem siettek sehová. Kagome elkezdett kotorászni a táskájában, keresett valamit.

-         Megvan! – kiáltott fel – Rin te is szeretnél fürödni? – fordult a kislányhoz.

-         Igen, nagyon meleg van. –

-         Tessék, kicsit nagy lesz rád. Ezt még Sangónak hoztam… - itt kicsit elszomorodott, de aztán újra felderült az arca – Gyere, menjünk átöltözni. -

-         Hová? – kérdezte meglepetten Sesshoumaru.

-         Felvesszük a fürdőruhákat és jövünk is vissza. –

-         Miket?! – értetlenkedett.

-         Majd, meglátod. – mosolygott a lány és Rint kézen fogva elvezette.

Kis idő múlva meg is, jöttek. A szellem ledöbbenten nézett végig a két lányon. Rinen egy lila egybe-részes fürdőruha díszelgett, ami egy kicsit nagy volt rá, de a célnak azért megfelelt. Kagome pedig egy két-részes fehér bikiniben feszített.

-         Azért vegyél levegőt. – nyomott puszit a szellem arcára Kagome, és Rinnel együtt belesétáltak a tó hűs vizébe.

Sokáig játszottak, fröcskölték egymást, jól mulattak. Sesshoumaru meg csak figyelte őket és néha-néha eleresztett egy halvány mosolyt. Fel se tűnt nekik, hogy Jaken nincs ott…

-         Mit tehetek érted Mara – sama? – kérdezte a szellemasszonyt a kis gnóm.

-         Már van egy tervem, csak az kéne, hogy a kis boszorkány egyedül maradjon. Ebben leszel te a segítségemre… - mosolygott ravaszan, majd beavatta terveibe Jakent is.

Jaken gonoszan vigyorogva ment vissza a többiekhez és csodálkozva vette észre, hogy a két lány csak úgy a nagyúr előtt fürdik. Tisztán emlékezett, hogy Kagome megmondta, ne leskelődjenek. Majd alaposabban is odanézett megakadt a szeme a különös ruhadarabokon.

-         Eddig sem öltözködött valami bő ruhába, de ez már mindennek a teteje… - morgott magában és leült gazdája mellé.

-         Hol voltál? – kérdezte egy szemernyi érdeklődéssel sem hangjában Sesshoumaru.

-         Csak… csak sétáltam nagyuram… -

-         Hm. – nézett megvetően, de ezzel többet már nem foglalkozott.

Másnap korán továbbindultak, mondván jót tesz egy kis helyzetváltoztatás. Rin élénken szaladt a csapat élén és közben gyerekdalokat énekelt a melegről, meg a virágokról. Jaken fülét befogva ballagott utána, Auntot vezetve. Sesshoumaru és Kagome enyelegve ment leghátul. Boldogok voltak és sokat mosolyogtak.

Mikor egy erdőn haladtak át, Kagome hirtelen megtorpant.

-         Ékkőszilánkot érzek, nagyon gyorsan közeledik. – kiáltotta.

-         Ékkő? – nézett rá furcsán a szellem.

-         Kagome! – termett a lány előtt a farkas-démon.

-         Ko… Kouga… - dadogta. –

-         Hogy vagy? – mosolygott a démon és megfogta a meglepődött Kagome kezét.

-         Köszönöm jól… Kouga ő itt Sesshoumaru, Rin és Jaken. – mutatott a mellette fura szemeket meresztgető társaira.

-         Inuyasha? Meg az a másik kettő? Régen nem velük utaztál… -

-         Igen. De most már Sesshoumaruékkal utazom. –

-         Ez meg ki? – karolta át a zavarban lévő lányt a szellem.

-         Hogy mi?! – lepődött meg a farkas.

-         Sesshoumaru, ő itt Kouga. A farkas-démonok klánjának vezére. –

-         Aha, és miért fogdossa a kezed? –

-         Ez egy hosszú történet… -

-         Kagome… - szippantott bele a levegőbe Kouga – látom, méltóbb társat választottál… Örülök, hogy nem maradtál amellett a korcs mellett… Szívesebben veszítek ellened. – fordult Sesshoumaruhoz, majd elviharzott.

-         Kouga… - nézett utána sajnálóan Kagome.

-         Akkor ki volt ez pontosan? – érdeklődött Sesshoumaru.

-         Hát… - kezdte és mindent elmesélt, út közben.

-         Értem… Szóval ez az ordas, szeretett téged. –

-         Igen, de én már az elején megmondtam, neki, hogy köztünk… -

-         Nem kell magyarázkodnod. – mosolygott, majd megcsókolta a lányt.

Rin csillogó tekintettel nézett a párra és végre úgy érezte teljes a családja.

Estefelé megint letáboroztak. Már mindenki aludt, mikor Jaken szeme hirtelen felpattant. Odalopódzott a tőlük nem messzi hatalmas fához és felfelé suttogott.

-         Holnap, el fog menni, fürödni, elintézem, hogy egyedül legyen. –

-         Rendben… - látszott Mara világító szempára, majd eltűnt.

-         Elmegyek fürdeni. – jelentette be Kagome – Rin nem jössz? –

-         De… vagy inkább mégsem. – nézett a rá kérőn tekintő gnómra – Jaken – samával nagyon ritkán játszhatok… -

-         Rendben. –

-         Egyedül mész? – ölelte át Sesshoumaru.

-         Igen, nem lesz semmi bajom. Ne aggódj. –

-         Vigyázz magadra. – eresztette el.

-         Úgy lesz. – mosolygott, majd egy törölközővel kezében elindult.

Nem kellet sokáig gyalogolnia, míg talált egy tavat. Levetkőzött, és lassan belegázolt a hideg vízbe. Kicsit fázott, ezért alámerült. Mikor újra felbukkant, nem fogadta éppen kellemes látvány.

-         Kagome, ha nem tévedek… - húzta ravasz vigyorra száját.

-         Ki… ki vagy te? És honnan tudod a nevem? –

-         Biztosan emlékszel a lányomra, Uyokora. –

-         Akkor te Ma… Mara vagy… -

-         Látod, mégis csak ismersz, gondolom Sesshoumaru mesélt rólam. –

-         Igen, de mit akarsz itt? –

-         Jaken, mégis csak a hasznomra volt… -

-         Miről beszélsz? –

-         Egyedül vagy itt, velem, nem gyanús egy kicsit. Elmesélte nekem, hogy az én kis Uyokom miattad halt meg. Nem volt szép dolog megbabonázni a jegyesét… - csóválta a fejét Mara.

-         Mi? Nem értem miről beszélsz, én nem babonáztam meg senkit… -

-         Sesshoumarut már gyerekkora óta ismerem, soha nem állt volna össze egy halandóval. Te voltál az, aki megölte a lányomat! – kiáltott, eddigi nyugodt hangjához képest eléggé hangosan.

-         Várj, én nem öltem meg senki! –

-         Gyere ki a vízből. Menekülj. – kacagott gonoszan.

Kagome, kicsit furcsállta a dolgot, de nem sokáig tétovázott. Ki a partra, és még vizesen magára kapkodta ruháit. Szaladni kezdett, a táboruk felé.

-         Sesshoumaru! – kiáltozott Kagome.

-         Senki nem hall. Az én szagomat sem érezte… - dobta felé tőrét.

A kés Kagome lábába fúródott, így az elesett. Mara föléállt. Előhózta hosszú, íves szablyáját és a lány vállába szelt vele. Kagome a fájdalomtól felsikkantott.

-         Szenvedj! – szúrta hasba.

Kagome felnyögött. Arcán egy könnycsepp gördült végig és fuldokolva kapott a tüdejéhez.

-         Mara! – kiáltott ekkor egy ismerős férfihang.

-         Sesshoumaru, te is megérkeztél? Most már nincs itt több dolgom. – mondta unottan, és eltűnt.

-         Kagome! – rohant oda hozzá a szellem.

A lány még magánál volt, és úgy kapálódzott, mint egy hal, mikor kiszedik a vízből.

-         Kagome… -

-         Ez… nagyon… fáj. – nyögte, majd egy kisebb adag vért köpött.

Sesshoumarunak könnyek gyűltek szemében.