A fiú egy nagy kő alkotta körben feküdt, körülötte gyertyákkal. Több sebből vérzett.

-         Várjatok egy kicsit, mindjárt végzek a szertartással. Utána foglalkozom veletek is. – gúnyolódott tovább Kikiyo.

-         Inuyasha! – rohant volna oda Kagome, de Sesshoumaru ellökte. Nekirontott a papnőnek, súlyos sebet ejtett ezzel testén. Kikiyo kifeszítette íját.

-         Te is velem jössz! – ordította megszállottan, és Kagoméra lőtt.

Sesshoumaru elé állt, a nyílvesző a hasába fúródott, így összeesett. Kikiyo elmenekült, vele már nem volt több gond. Inuyasha visszanyerte erejét, sebei begyógyultak. Felállt a körből és odarohant Kagoméhoz, aki a szellemet tartotta ölében és könnyezett.

-         Ez mind miattam történt. – sírta.

-         Ne aggódj Kagome meggyógyul, csak húzd ki belőle a nyilat. – a lány engedelmeskedett, Sesshoumaru egyből jobban festett, lassan felállt – Látod. Kutya baja, hisz szellem.

-         Úgy örülök, hogy jól vagy. – ugrott a meglepődött Sesshoumaru nyakába Kagome.

Sesshoumaru sután átölelte, majd ellökte magától. A lány már ment is tovább. Inuyasha sem úszta meg a nagyölelést. Kicsit később indultak, de most már Inuyasha vitte Kagomét. A lánynak még mindig fájdalmai voltak.

Pár nap múlva visszaérkeztek Sangoékhoz, akik nagyon örültek nekik.

-         Végre, mind épségben ideértetek. – köszöntötte őket Kaelde.

-         Kagome! – ugrott a lány nyakába Sippo és Rin.

Miroku, csak megütögette a hanyou vállát, ezzel jelezve mennyire örül, hogy itt van. Kaede beinvitálta Sesshoumarut, hogy ellássa sebeit. Miután végzett kiment a kunyhóból, Mirokut is magával vitte, hogy hagyja a testvérpárt beszélgetni. Egy másik házikóban ellátta Kagome sérüléseit, amik nem voltak túl szépek.

-         Tudom miért tetted. – szólalt meg végül Inuyasha.

-         De jó neked. – nem hitte, hogy öccse tényleg rájött a valódi okra.

-         Kagome az enyém. – jelentette ki harciasan.

-         És kimondta, hogy kell nekem, csak egy ostoba halandó. Ha legközelebb összefutok vele, megölöm. – húzta mosolyra a száját – Látom fontos neked, pedig csak egy idegesítő, hisztis fruska. – „Rájött.” – gondolta, felállt és kiment.

Jaken és Rin követték. Inuyasha nézte őket, ameddig el nem tűntek az erdő sötétjében. Nyugtalanította az a gondolat, hogy a bátyja bánthatja Kagomét.

***

Kagome egyedül feküdt a szobában. Nem bírt aludni. Egyre csak az járt az eszében: vége. Az elmúlt hétben Sesshoumaruval utazott és nem akarta, hogy ezt az egészet csak úgy elfelejtse. Ez egy szép emlék volt. Ugyan Inuyashát szerette, nagyon megkedvelte a bátyját is. Gondolt egyet, feltápászkodott és lassú léptekkel, mégis sietve elindult az erdő felé.

Gyalogolhatott már egy ideje, mikor egy démon támadta meg. Kagome megpróbált elfutni, de hasán lévő mély vágás felszakadt és ömleni kezdet belőle a vér. A szörny már majdnem végzett vele, mikor Sesshoumaru ott termett a semmiből és leterítette.

-         Mit csinálsz itt? – kérdezte aggódva, mégis ridegen.

-         Té… téged kereslek. – nyögte a lány, akinek most már a szájából is patakokban folyt le a vér.

-         Ostoba! – kiáltott rá felkapta az ölébe és futott vele a tóhoz. – Mért csináltad ezt?

-         Látni akartalak. Hogy vagy? Jobban van már a sebed? –

Sesshoumaru elmosolyogta magát. - „Még most is másra gondol. Mindjárt elvérzik, de a másik sérüléseivel foglalkozik.” – A szellem újrakötözte Kagome sebeit, olyan gondosan és precízen mintha világéletében ezt csinálta volna. Kagome jobban érezte magát, még mindig Sesshoumaru ölében pihentette fejét.

-         Tudod én nem, akarom, hogy elfelejtsük ezt az egészet és újra ellenségek legyünk… Ezért adom ezt neked. – blúzáról lefűzte a piros masnit, és Sesshoumaru oldalára kötötte – Emlék tőlem neked, hogy sose felejts el.

Óvatosan felállt és elindult Inuyasháékhoz. Még visszaszólt mielőtt eltűnt volna.

-         Tartsd meg, ha akarod, de ha nem kell, dobd ki. –

A szellem még sokáig ült ott merengve. Beleszagolt a piros szalagba, finom Kagome illata volt, majd ő is visszament a táborához.

Kérlek, írj véleményt a haszina@freemail.hu -ra. J

*** Pár hónappal később ***

-         Au! – szisszent fel Inuyasha

-         Bocsánat, nem akartam! – mentegetőzött Kagome és még óvatosabban látta el a fiú sérüléseit.

-         Ahányszor Naraku ránk támad mindig csak te, úszod meg szárazon. – panaszkodott Inuyasha.

-         Igen, Kagome és Sippo. – csatlakozott a beszélgetéshez Miroku, aki szintén a kunyhóban feküdt. Szinte több volt rajta a géz, mint a ruha.

-         Azért mert minket nem tart ellenfélnek. –

-         Engem miért hagyott ki, hiszen én erős vagyok. – tiltakozott Sippo.

-         Talán szeretnél sérülésekkel feküdni hetekig? – mondta rosszallóan Kagome miközben letérdelt Mirokuhoz, hogy az ő sebeit is ellássa.

-         Nem is olyan rossz, hogyha egy ilyen csinos hölgy ápol. – hízelgett a szerzetes, de máris kapott egyet a fejére Sangotól, még mielőtt Kagome reagálhatott volna.

-         Sango ne mozogj! – lépett oda hozzá Kagome, és visszafektette – Inuyasha hová mész? – kérdezte aggódva, mikor megpillantotta a hanyout, aki az ajtó felé vette az irányt.

-         Sesshoumaru… - dühöngött.

-         Hogy mi?! – kapott a csonttörő után Sango.

-         Semmi baj. – mondta nyugodtan Kagome és visszanyomta ágyába a dühös szellemirtót.

-         Semmi baj?! A bátyám erre tart és semmi baj?! – ordítozott a lánnyal.

-         Mindjárt jövök. – felelte az és kiment a kunyhóból.

***

-         Sesshoumaru mi a baj! – rohant Kagome a szellem felé.

Sesshoumaru összeesett, ruhája tiszta vér volt, kezében az ájult Rint tartotta.

„A kendő… nem tartotta meg, nem volt neki fontos, ami történt. De mit is vártam.” – elmélkedett miközben végigmérte a szellemet.

 Jaken futott feléje Aunttal, bukdácsolva, felkészülve arra, mindjárt elesik.

-         Mi történt?! – fordult a szolgához.

-         Naraku. Ránk támadott. A nagyúr nagyon súlyosan sérült, de ragaszkodott hozzá, hogy hozzuk el hozzád Rint. – lihegte Jaken.

-         Értem. Gyere Aunt segíts! – a sárkányló engedelmeskedett, Kagome nagy nehezen felrakta a hátára Sesshoumarut és Rint, intett a kis szolgának, hogy kövesse és elindult vissza a kunyhóhoz.

***

-         Mit keres itt?! Miért hoztad ide?! – kiabált magából kikelve Inuyasha.

-         Nem látod, hogy sérült, őket is megtámadta Naraku. – felelte Kagome, majd lefektette Rint és Sesshoumarut.

-         És persze neked egyből ide kellett hozni őket, mi lesz legközelebb, Jakent is hozod!

-         Hát az a helyzet, hogy ő is mindjárt itt lesz. –

-         Ezt nem hiszem el! – Inuyasha megpróbált felállni, de visszaesett.

-         Még pihenned kell. Ne legyél rám dühös, a bátyád nem rossz ember, nem fog senkit se bántani. –

-         A bátyám nem rossz ember, rossz szellem, ami a rossznál is rosszabb. – vitatkozott tovább a makacs hanyou, de Kagome már nem figyelt rá.

A lány ellátta Rint, akin csak egy kisebb vágás volt, de mikor Sesshoumaruhoz ért elakadt a lélegzete. A szellemen nem volt semmi féle sérülés mégis mindenfelől vérzett. Kagome letörölte róla, de újra meg újra tiszta vér lett. Nem tudta mit tegyen végül gyógyfüves teákat itatott vele. Miközben széthúzta Sesshoumaru kimonóját nagy meglepetés érte. A piros masni, amit anno ő adott neki ott volt a szellem szívénél. Kagome örült, hogy Sesshoumaru megtartotta. Még egy gyógynövényes teát itatott meg a szellemmel. A vérzés elállt.

-         Ez az. Már vagy száz fajtát kipróbáltam. – kiáltott megkönnyebbülten Kagome.

-         Sikerült? – szólalt meg Miroku a sarokban cseppet sem érdeklődően.

-         Igen. –

-         Remek, akkor most már aludhatsz is, mindjárt hajnalodik. –

-         Nem alszom. – jelentette ki Kagome határozottan és átkötözte a szerzetes sebeit.

-         Köszönöm. –

-         Semmiség. – és már ment is a többiekhez.

Másnap reggel Sesshoumaru ébredt elsőként, mert valaki megemelte a fejét.

-         Felébredtél, annyira örülök, akkor ezt magadtól is meg tudod inni. – mondta Kagome és egy nagy csészét nyomott a szellem kezébe.

-         Nem iszom meg! Ostoba halandó nekem nincs szükségem ilyesmire… – mondta hűvös hangon, de amint Kagoméra nézet elhallgatott.

A lány olyan szomorú szemekkel nézett rá, hogy szégyellte amit mondott. Erőt vett magán és lehúzta a teát.

-         Rinnek semmi baja, most még alszik. Nagyon aggódhattál érte. – kezdte immár mosolyogva Kagome.

-         Köszönöm, amit értünk tettél. – pirult el magában a szellem, de a tőle megszokott hűvös hangon beszélt.

-         Semmiség. – ált fel vidáman.

-         Sesshoumaru nagyúr, hát felébredt. Úgy aggódtam. – rontott be Jaken.

-         Jaken, hát te hol jártál? –

-         Én küldtem el gyógynövényekért. – mentette meg az apró szolgát Kagome. – Nem találtad meg, amit kértem? -

-         Ne… nem. – dadogott Jaken nem értette, miért segít neki a lány.

-         Indulunk! – mordult fel Sesshoumaru, aki tudta a lány füllentését, egy kutya szimata nem csal.

-         I… igen uram. -

-         Nem mehetsz! Még pihenned kell! – próbálta megállítani a szellemet.

-         Ostoba nekem nem kell… -

-         De Rinnek igen! – játszotta ki az aduászát Kagome.

Sesshoumaru csak morgott egyet jelezve beleegyezik, de nagyon nem örül neki. Erre a ricsajra Inuyasha is felébred.

-         Nem kell marasztalnod. –

-         Milyen vendégszerető. – húzta ravasz vigyorra a száját Sesshoumaru, minden alkalmat megragadott öccse idegesítésére.

-         Meg akarsz küzdeni? – pattan fel a hanyou, de ezt nem kellett volna, mert egyből vissza is esett.

-         Látom, gyengélkedsz korcs. –

-         Hogy mi?! –

-         Elég legyen! – állt közéjük Kagome olyan komor arccal, hogy a testvérpár komolyan megijedt.

-         Mi történt Kagome – sama? – ült fel álmosan Rin.

-         Semmi, aludj szépen. – nézett felé Kagome kedves szemekkel.

-         Nem tudok, énekelj nekem valamit. –

Kagome odatérdelt, ölébe vette a kislányt és a meghökkent testvérek előtt elkezdett énekelni. Olyan gyönyörűen, lágyan, hogy a két fiú álla leesett.

„Szép álmot, jó éjt,

Amit kis szíved kért.

Amit vártál olyan rég,

Néz most mily szép az ég.

Aludj jól, aludj hát,

Sok kis csillag néz rád.

Aludj jól, aludj hát,

Sok kis csillag néz rád.”

Mikor az ének végére ért Rin már aludt. Kagome farkasszemet nézett Inuyashával.

-         Ezt nem is tudtam rólad. –

-         Mit? –

-         Egész normális hangod van. Nem annyira ronda. –

-         Köszönöm az elismerést. – mondta Kagome, dühösen.

-         Öcsi, ennyire fafej vagy. –

-         Szerintem gyönyörű volt. – csatlakozott Miroku.

-         Felébresztettelek? Nem akartam. – rohant oda Kagome és máris nekilátott barátai ápolásához. Mikor végzett megszólalt.

-         Na én most elmegyek ételért, sietek vissza.

-         Én is veled megyek! – pattant fel Inuyasha.

-         Nem még megállni se tudsz. Egyedül megyek. Sippo senkit ne engedj ki innen. -

-         Igenis. –

-         Sietek vissza! -

És Kagome elindult a legközelebbi faluhoz.