-         Így nem mehetünk tovább. – mondta Kagome édesen, hogy rávegye a szellemet, álljanak meg pihenni.

-         Rendben, mindjárt jövök, hozok tűzifát. – igazis eléggé csípős idő volt.

„Mért nem mondtam nemet?! Amikor úgy néz rám, nem tudok neki nemet mondani. Nem lesz ez így jó, ebből csak rossz sülhet ki. A végén úgyis én járok rosszul. Az, az ostoba halandó” – gondolta miközben egy-egy nagyobb fadarabot vett a kezébe.

„Mi ez?! Naraku, itt van!” – kapta fel a fejét Sesshoumaru egy kicsit később. Eszeveszetten elkezdett rohanni arra amerre a táboruk volt.

-         Nagyuram! Nagyuram! A lányt… azt a halandót… elvitték… elvitte Naraku. – rohant feléje Jaken, akit ez a tény csöppet sem aggasztott csak félt gazdája haragjától.

-         Hogy mi?! Kagomét?! –

-         I... igen. –

-         És Rin? –

-         Ő még alszik. –

-         Vigyázz rá! – adta ki az utasítást, majd fényes gömbbé változott és elszállt abba az irányba amerre Naraku szagát érezte.

***

-         Mért hoztál ide? – kapálódzott a lány.

-         Szükségem van rád! – felelte higgadtan Naraku.

-         Minek kellek én neked?! –

-         Sok mindenre. Először idecsaljuk Sesshoumarut, megöljük, aztán megkeressük az égkövet…

-         Nem hiszem, hogy Sesshoumaru idejönne értem, annyit azért még én sem érek, jobban jártál volna, ha Rint hozod el. – szólta el magát, de rögtön el is némult, nem akarta a kislányt is bajba keverni.

-         Nem… Te éppen tökéletes vagy erre a célra. Legyél jó kislány, és utána esetleg meghagyom az életed. Lehetsz az ágyasom. –

-         Undorító vagy! Hányok tőled! – kiabálta Kagome.

-         Nos, más választ nem is vártam tőled. – azzal elővett egy szennyezett ékkőszilánkot és a lány homlokába szúrta. – Mi ez nem elég, hát rendben. – dühödött fel mivel látta, hogy Kagome megtisztítja az ékkövet.

Elővett még egy szilánkot, ami jóval nagyobb volt, mint az előző és azt is a lány homlokába tette. Kagome erre már másként reagált. Szeme elfeketedett, arckifejezése semmihez nem volt hasonlítható. A lány magánál volt, de a testét nem uralta. Kikiyo is ezt a trükköt vetette be Inuyashánál, csak ahhoz elég volt egy varázsige.

-         Gyere velem. – nyomott a lány kezébe íjat és nyilakat.

Kagome szó nélkül követte. Kimentek az udvarra, ahol már Sesshoumaru és Kagura küzdöttek.

-         Öld meg! – parancsolt rá Naraku a lányra.

Kagome kifeszítette az íját és lőtt. Nem talált, Sesshoumaru az utolsó pillanatban odébb ugrott.

-         Mit tettél vele?! – kérdezte felbőszülten, majd kitért egy újabb nyíl elől.

-         Semmit, csak egy ékkő szilánk van benne. Remekül működik. – lépett Kagome mellé, majd gyengéden megcsókolta a lány nyakát csak hogy Sesshoumarut idegesítse. – Mi az Sesshoumaru? Miért nem ölöd meg? Egy csapással végezhetnél vele. – feszítette tovább a húrt.

-         Átkozott! -

-         Drágám. – szólt Kagoméhoz – Öld meg és gyere utánam! – ismét megcsókolta a lányt, de közben végig a szellemre nézett, kíváncsi volt a reakciójára. Semmi nem történt, így hát elment Kagurával együtt. A kastély eltűnt, csak illúzió volt.

-         Kagome, ne tedd ezt! Hallod?! – ordibált a lánynak, az kifeszítette íját.

Lőni készült, de hirtelen megtorpant és elájult. Most hogy Naraku elment meg tudta tisztítani az ékkövet, de ehhez minden erejére szüksége volt. Sesshoumaru elkapta mielőtt még földet ért volna. Ölébe vette és visszaindult vele Jakenékhez.

***

-         Mi történt nagyuram?! – szólalt meg a szolga.

Sesshoumaru csak rá morgott, hogy semmi köze hozzá. Gondoskodva letette a lányt az addigra már lobogó tűz mellé. Rin futott feléjük egy gyönyörű virágkoszorúval.

-         Mi történt Kagome – samával? Ugye jól van? – rémüldözött.

-         Rendbe jön. – mondta bíztatóan, de valójában maga is aggódott Kagoméért. – Láza van. Talán valami rosszat álmodik, nagyon izzad. –

Rin a lány fejére rakta koszorúját.

-         Gyógyulj meg, kérlek. – mondta sírós hangon és egy könnycsepp gurult le az arcán.

-         Jaken! – szólt Sesshoumaru – Vigyázz rájuk és cserélgesd a borogatást a lány homlokán.

Sesshoumaru olyan gyorsan elment, hogy a szolga azt sem tudta mondani rendben. Nem sokára vissza is tért egy férfi jött vele.

-         Itt a lány. Tudsz rajta segíteni? – kérdezte hidegen, mintha nem is érdekelné a dolog.

-         Hát nehéz éjszakánk lesz. Magas láza van. A testének semmi baja, makkegészséges, de a lelke, az sérült. Méghozzá korábbról, nem érte valami nagy trauma mostanság. –

-         Érte, de ezt most inkább nem ecsetelném. – „A barátai megsérültek, majdnem megerőszakolták, azt hiszi viszonzatlan a szerelme Inuyasha felé, és ez a dolog Narakuval. Ki tudja mennyi rossz érte még, de ő mindig olyan vidám, életerős…”

-         Értem, nos akkor megkérhetném az urakat, hogy távozzanak, át kell öltöztetnem, még szerencse, hogy hoztam mindenfélét. – Sesshoumaru és Jaken távozott, egy közeli tó partjára mentek.

-         Remek, nos akkor, téged hogy hívnak? –

-         Rinnek. –

-         Ne félj Rin, az anyukád meggyógyul. –

-         Nem az anyukám. –

-         Akkor elnézést, na mindegy gyere és segíts, hozz vizet! - és a kislány kezébe nyomott két nagy vödröt.

Mikor már meggyőződött róla, hogy a gyerek elment levetkőztette a lányt. Szemei megakadtak gömbölyű formáján, kecses alakján.

-         Mi tettek veled? – kérdezte az alélt Kagométől – aki ilyet tesz egy ilyen szépséggel az, kötelet érdemel. – folytatta a csevegést, miközben belebújtatta a lányt a ruhába, amit magával hozott. Egy feszülős miniszoknya és egy bő, kivágott topp cifra mintákkal – Remekül áll, mondhatom nincs párod e világon. -

-         Mért beszélsz hozzá? – erre a hangra az orvos megfordult, döbbenve vette észre, hogy háta mögött Sesshoumaru áll a két vödör vízzel.

-         Nem bírtam el egyedül. – lépett ki háta mögül Rin.

A gyógyító nem szólt semmit beborogatta a lány homlokát, majd főzött gyógyfüves teát Kagoménak.

Sesshoumarunak gyanús volt a férfi, nem tetszett neki. Le sem vette róla a szemét figyelte, ahogy sürög-forog Kagome körül.